3.a

2017-18-as tanév

A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napunk a húsvéti készülődés jegyében telt.

Az 1848-as forradalomra és az 1849-es szabadságharcra Komáromban emlékeztünk meg.

Büszkék vagyunk Krizsák Nórira, aki a 13. lett a Zrínyi Matematika Versenyen!

Téli alkotásainkból

Idén is vidáman siklottunk a jégen.

Osztálykarácsonyunk az idén is jó hangulatban telt. Gyönyörű,megterített asztalokkal, versekkel, énekekkel, zenével, játékokkal hangolódtunk rá a családi ünnepre. 

Decemberben ismételten színházba mentünk, A suszter és a karácsonyi manók című színdarabot néztük meg. Az előadás után egy kis adventi sétát is tettünk a Camponában, megcsodálva a mézeskalács falut.

Mikulásozás a testvérosztállyal, mely vidámkodásba torkollott.

 

Másnap a Baltazár Színházba mentünk, a tavaly elkezdett Érzékenyítő program folytatásaként.

A tavaly elkezdett Érzékenyítő program folytatásaként  megnéztük a Baltazár Színházban a Graffaló című előadást.

Gondolatok a színdarabról:
 

“Nekem nagyon tetszett, mert jó látni, hogy a sérültek is be tudnak illeszkedni a környezetükbe,
és azt is öröm volt megtapasztalni, hogy az osztály nagy része is bátorítja őket.”

Krizsák Nóra

 

“A  Baltazár Színházban, a Graffaló című előadásban az volt számomra érdekes,
hogy egyik szereplőt sem néztem sérültnek.
Mindegyik nagyon ügyes volt és mozgékony, illett a szerepéhez.
Az egérnek nagyon szép volt a bajusza.”

Süveges Kincső

 

”Nekem a zene tetszett, mert jó volt a ritmusa és a szereplőkön nem látszott, hogy sérültek,
olyan jól játszottak.”

Válóczi Zsombor

 

“Nagyon-nagyon jól játszottak a szereplők, rendkívül ügyesek voltak.
Az emberek ha mások, akkor is ügyesek. Jól zenéltek.
Az, hogy mi őket megnéztük és megtapsoltuk, ez nekik nagyon jól esett.”

                                                                                       Mészáros Nóra

 

“Kár, hogy rövid volt az előadás. Én nem vettem észre, hogy ők sérültek, úgy játszottak,
mint az igazi színészek.”

B. Zalán

 

“”Nekem az tetszett, hogy sokkal másabb volt, mint a többi színház.
Nagyon kedvesen fogadtak minket, családias helyre mentünk.
Sokkal többet nevettünk, például   a kisegér tettein.”

Lázár Apolló

 

“Nekem az tetszett az előadásban, mikor a két Graffaló egymásba szeretett.
Olyan megható volt. Mintha én lennék az egyikük.”

                                                                                  Nagy Emma Róza

November végén Diákönkormányzati napok voltak iskolánkban. Az egyik nap pályaorientációs téma alkalmával különböző régi mesterségekkel ismerkedtünk meg, ehhez kapcsolódva mézeskalácsot sütöttünk.

 

Technika bemutató óra

Bemutató óráinkon készült alkotásaink:

A Kerület Hetén ellátogattunk a Kelenvölgyi Könyvtárba.

Kerékpáros ügyességi verseny

Látogatás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba

Kelensuli Utcabál és Főzőverseny

 

Népi Hagyományok Játszóháza

Harmadikosok lettünk

 
 

 

2016-17-es tanév

Édesanyáknak, Nagymamáknak egy kis műsorral kedveskedtünk.

 

Tavasszal testvérosztályunkkal  rendbe hoztuk Tündérkertünket, gyomtalanítottunk, magokat, palántákat ültettünk.


A  csodálatos Jókai kertben is jártunk, ahol megismerkedtünk az ottani élővilággal, Magyarország madártani kiállításával, s nem utolsó sorban az író emlékére állított és berendezett szobát is megtekinthettük.

Indiánbőrbe bújva 3 élménydús napot töltöttünk el a budaörsi  erdei iskolában, megismerkedtünk az indiánok kultúrájával, szokásaival. Nagyon jól éreztük magunkat!

A Csodák Palotájában sok érdekes , izgalmas kísérletet láttunk, próbálhattunk ki.

A Kézenfogva Alapítvány jóvoltából összeállított feladatokon keresztül alkalmunk volt megismerni, megtapasztalni és jobban elfogadni a másságot.

Húsvétra készülődve beszélgettünk a szokásokról, jelképekről. A kislányok alkalomhoz illően meg is terítettek.

Gratulálunk Marton Marcinak , aki alkotásával IV. helyezést ért el a Kerületi rajzversenyen!

Nagy örömmel, sok érdekes programmal ünnepeltük iskolánk 75. születésnapját!​

Nagyon várjuk már a tavaszt!

Farsangon is jót mulattunk!

Az idén már egyre jobban csúsztunk a jégen!

A 2016-os évtől vidáman búcsúztunk  nagy izgalommal hangolódtunk rá a közelgő Karácsonyra!

Nyílt napon is ügyesen szerepeltünk, megmutattuk milyen sokat fejlődtünk!

Indulás a Természettudományi Múzeumba!

Kerület Napja alkalmából ellátogattunk a Tűzoltóságra, még játszótereztünk és sétáltunk is a környéken.

Tavaly és idén is örömmel vettünk részt a Márton napi felvonuláson.

 Őszi alkotásaink:

  Idén végre már mi is megtudtuk milyen jó együtt lenni a Kelensuli Utcabál és Főzőversenyen!

 

 

 

 

Már másodikosok vagyunk!

 

2015-16-os tanév

Kíváncsian vettünk részt a Népi hagyományok játszóházában. Nagyon jól éreztük magunkat!

Osztályunkból sokan részt vettek a Kerékpáros ügyességi versenyen.

Nagy izgalommal vártuk az iskolát.

info@kelenvolgyisuli.ujbuda.hu

(1) 424 5374  Fax: 424-5373

1116 Budapest, Kecskeméti J. utca 14.