TÜNDÉRKERT

2023/2024

Tavasz a Tündérkertben, talajvizsgálat

Az élet körforgásának első lépése a mag csírázása.  Az 1.a osztály ablakára ragasztott zacskókban nedves vattára helyezett magokból előbújt gyököcske és rügyecske kifejlődése jelezte a tavasz közeledtét. Napról-napra egyre izgatottabban lesték, mutogatták egymásnak a gyerekek a fejlődő növénykéiket.  Voltak, amik későn keltek, akadtak, amik nem is akartak kikelni, de hála a melegnek, víznek, a legtöbbje erőre kapott és hamarosan kinőtte a nejlonzacskót és földbe vágyott. A tavasz beköszöntével a többi magot egyenesen a magaságyásba vetettük el. Néhány szerencsés a melegház alatt kapott helyet. 

Eközben beltéri komposztálónkba beköltöztek a vörös trágyagiliszták. Kezdeti barna “emeletes” vödröt lecseréltük átlátszóra, hogy meg tudjuk figyelni őket. Mivel azonban a sötétet szeretik, éjjel aktív állatok, egy papírzacskóban tartjuk őket.

Március 20-án kapcsolódtunk a Magyar Talajtani Társaság kampányához, aminek fő célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a talaj fontosságára, védelmére, építésére. Ebben segítségünkre volt Prof. Dr. Bíró Borbála. 

A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a szakembert. Először szabad szemmel látható élőlényeket kerestek a kiásott talajszelvényben és környékén. Giliszták, fonalférgek, ugróvillások, mellett szó esett a csigákról, és egyéb szabad szemmel nem látható élőlényekről, baktériumokról, gombákról. Ezután a talaj szerkezetét vizsgálták meg közösen. Vizet spriccelve a talajmorzsalékra azt tapasztalták, hogy az gömbbé formálható, ami vályog szerkezetről tanúskodik. Egy másik eljárásban ecetet cseppentettek a földmorzsalékra, ami pezsgéssel jelezte a közepes mésztartalmat. A negyedik vizsgálati módszerhez reggel kellet előkészülni.  Egy rész átlagtalajmintához 2 és fél rész vizet öntöttünk, ezt jól elkevertük, majd hagytuk leülepedni. Ebbe a “szuszpenzióba” lakmuszpapírt mártottunk, ami halványzöld színezetével azt mutatta, hogy a Tündérkert talaja 6-7 pH értékű, enyhén savas jellegű. 

Vizsgálati eredményeinket továbbítottuk a Magyar Talajtani Társaság felé.

Bán Zsuzsa

 

Fetzer Emma és Lovász Tamara hatodikos diákok mutatós madáretetőt készítettek a tél folyamán, amit felajánlottak a madárbartákert részére. A kihelyezett etetőt Bese Rebeka által vezetett Öko szakkörösök rendszeresen feltöltik madáreleséggel. A közelben elhelyezett madáritatóba víz várja apró vendégeinket. 

 

Molnár Márta hatodikos diákjai sünlakot terveztek és készítettek. Reméljük, hogy a következő őszi időszakban lesz lakója a kert egyik eldugott zugában. Az alkotók: Richtsheid Olívia, Zombori Bettina, Virányi Eszter.

 

Vándortanösvény kiállítás beszámolója

 

2023. szeptember 15-én szorgos csapat gyűlt össze, hogy megszépítsék a Tündérkertet. Levetette buja, tövises ruháját és újra teljes pompájában várja az őszi rovarokat, őszi vetést. Köszönjük a szülők, gyerekek és az aktív tanerők munkáját!

 

2022/2023

A 2022-23-as tanévben az alábbi feladatok vártak ránk: komposzt átrakása, sérült magaságyások megjavítása, mulcsolás, erdősáv rendezése, veszélyes, letört ágak feldarabolása, veteményezés, a növények gondozása. 

Felállítottuk az esővízgyűjtőt, fóliasátorban nevelgettünk borsót, palántáztunk paradicsomot, paprikát. A palántaszakkörrel vetéstervet készítettünk, tavaszra, kora nyárra leszüretelhettük a sóskát, retket, borsót. epret. A fűszerkert és virágágyások bőségesen ontották leveiket, virágaikat. Tavasszal egy nagy bála mulcsot dolgoztunk el aktív szülői és tanulói segítséggel.

2020/2021

Iskolánk korábbi kezdeményezését, a Tündérkert hasznosítását célzó A kert mindenkié Erasmus projekt megvalósítása jelenleg is tart,
az iskolai tankert működtetésébe több osztályt bevonva. Sajnos a digitális oktatásra való áttérés ennek a projektnek a programjába is beleszólt.
Míg a tavalyi tavaszi időszakban csak „elméleti” kertészkedés valósulhatott meg, idén tavasszal is egy „karanténprojekttel” indult a gyakorlati megvalósítás:
a gyerekek otthon borsót, kukoricát csíráztattak, és végig követték a növény fejlődését.
Ezt fotózták és videót vágtak össze belőle, vagy alsóban lerajzolták.
Az ágyások rendbetétele külső segítséggel megtörtént, és az iskolába való visszatérés után be is ültették az osztályok.
A megvalósítás részben környezetismeret/természettudomány/biológia órán, részben technika órán valósult meg.
Technika órán a gyerekek kis táblákat készítettek a növényfeliratok számára, illetve nádból vízvezetéket építettek az ágyásokhoz.
A programot egy digitális projekt is kísérte: a tankertről reklámfilm, weblap, mémek készültek.



A képek forrása a Kézenfogva Alapítvány Facebook oldala.

2017/2018

A Tündérkert kivitelezése óta az alábbi feladatokat valósítjuk meg rendhagyó tanórák, illetve délutáni foglalkozások keretében:

Növénygondozás: Az ágyásokban gyógy-, illetve fűszernövények, eper, málna, paradicsom, saláta, retek, újhagyma, rukkola, sárgarépa, cékla, cukkini, tök, dísztök kerül ültetésre. A növények ápolása, a szüret, a „lakoma” a gyógynövények szárítása, télire való tárolása a teafőzés mind közös tevékenységént kerül megvalósításra, amelynek az ismeretátadás mellett közösségformáló szerepe is jelentős. A haszonnövények mellett dísznövények (elsősorban virágok és dísztök) is helyet kapnak ágyásainkban, amelyek sokszor díszítőelemként jelennek meg osztálytermeinkben.

Tanórai foglalkozások: A Tündérkertben tartott tanórák szerves részét képezik számos tantárgyunk tananyagának. A növényismereti-gondozási ismereteken túl a tanulók megismerhetik a gyógynövények hatásait, megízlehetik a saját termelésű, frissen szedett zöldségek ízét (tízóraihoz gyakran fogyasztják az itt, maguk termesztette zöldségeket), kortyolgathatják a gyógynövényekből készített teákat, amelyeket télen is fogyasztanak.

A diákönkormányzat „zöld” feladatai, jövőbeni cél:

· Az ágyások mellé a 2018-19-es tanévben egy rovarszállást tervezünk kialakítani, amely egyrészt bővíti a tanulóknak átadott ismeretek tárházát, másrészt jótékonyan vonzza a rovarokat a kertbe megporzás céljából.

 · Az iskolai diákönkormányzat szervezésében a 2018-19-es tanévben „Ágyásszépségverseny” megszervezését tervezzük, ezzel is ösztönözve az osztályokat az ötletességre, kreativitásra és a kerti tevékenységre.

ELŐKÉSZÜLETI MUNKÁLATOK

A tankertünk kialakításával szeretnénk a környezetünk adta lehetőséggel élni, és azt a környezeti nevelés szolgálatába állítani.
Szeretnénk, ha gyermekeink megismernék a  kertgondozást, használatával a közvetlen tapasztalatszerzés egészítse ki a tantermi tanulást.
Ezen projekt kivitelezésében számos nevelési lehetőséget látunk, mely gyermekeink személyiségét is szépen alakíthatja.

Tündérkert  előkészítésére sor került.

Április 2-án több család segítségével az ágyások kereteit előkészítettük,
befejezésüket és beültetésüket az iskolazöldítésre április  23-ra tervezzük.

Köszönjük szépen a lelkes szülői csapatmunkát!

Gulya Nikoletta, Edelényiné Takács Katalin

TÜNDÉRKERT - ISKOLAZÖLDÍTÉS

Tündérkert –Iskolazöldítés


Iskolánk apraja-nagyja, valamint lelkes szüleik és pedagógusaink részvételével került sor a hagyományos iskolazöldítésre 2016. április 23-án.      
Idén különösen sokan voltunk: 177 tanuló, 34 óvodás illetve középiskolás testvér, 145 szülő, nagyszülő, 28 pedagógus, iskolai dolgozó. 

A kerttakarítás és virágültetés mellett felsős diákjaink csapatokba verődve papírt gyűjtöttek Kelenvölgy utcáit végigjárva, házakba csöngetve.

Emellett szorgos felnőtt és gyerekkezek munkája révén született meg a régen megálmodott Tündérkert.
A tankert kialakítására a templomkertben került sor.  Nevelési és oktatási céljainkon túl az alkotás öröme is lelkesített mindannyiunkat.
Fűszer és gyógynövénypalántákat és vetőmagokat szülői segítséggel kaptunk, illetve saját kertekből is gyűjtöttünk.
Testvérosztályok összefogásával már az ágyások többsége igazi kis konyhakertté szépült. Néhány osztály tanórai keretek között fogja beültetni területét.   

A beszédes ágyásnevek, mint rozmaring, levendula, ezerjófű, zsálya, borsikafű, kamilla, bazsalikom, menta is a természet sokszínűségét hozzák közelünkbe.


Köszönöm mindenkinek az építő és szépítő közreműködését!

                                                                                  Edelényiné Takács  Katalin

Támogatóink:

Farkas Imre fafaragó mester

Kelenvölgyi Katolikus Egyházközség

Újbuda Önkormányzat GAMESZ

Újbuda Prizma Kft.

Iskolánk Diákönkormányzata

Iskolánk Szülői Munkaközössége

Iskolánkért - Gyermekeinkért Alapítvány

 

További fotók megtekintése

 

TÜNDÉRKERT MEGNYITÓJA

Tündérkert megnyitója

Május 26-án nyitottuk meg ünnepélyesen a templomkertben iskolánk tankertjének gyönyörűen faragott „kapuját”. A szép napos délutánon egykori „kelenvölgyis” diákok, támogatókink, gyermekek, szüleik és tanáraik együtt lehettek részesei a sok szorgos kéz munkájának gyümölcseként megszületett gyógynövény- és fűszerkert átadásának. Sokan voltunk, mégis igazi családias hangulat volt. Balázs Barnabás gitárjátékával, iskolánk kórusának énekével, Péter Judit és Kukovecz Gábor vezetésével és versekkel  fűszerezve hallgathattuk Igazgató Asszonyunk,  Benis Andrea köszöntőjét. Ezután Edelényi György, a kert megálmodójának gondolatai következetek. A természet csodáinak kiemelése mellett a kertgondozás szépségéről és fontosságáról is szólt. István Atya végezetül megáldotta a kertet.

Ezt követően az iskolaudvaron zsíros kenyér mellett beszélgettünk, nosztalgiáztunk. Emellett a  kelenvölgyi „tündérkonyhákban” készült házi sütemények édesítették meg az ünnepi hangulatot. Köszönjük szépen a süteményeket és a lelkes részvételt!

 E. Takács Katalin

TÜNDÉRT

 

Tündérkert, nem más, mint csoda,

Tündérek laknak itt, ők jönnek oda.

Locsolják a növényeket reggelente,

Ehhez nem kell nekik ásó és gereblye.

 

Termesztenek borsmentát, ami frissít,

Található itt zsálya is, ami gyógyít.

Körömvirág és kamilla,

Borsikafű, lila levendula.

 

Borsó, menta, saláta virít,

Ami illat van itt, az mind bódít.

A kis tündérkék gyomlálnak,

Szívvel-lélekkel gondoznak.

 

Kik azok a tündérkék?

Mi vagyunk, nem is a nagynénéd.

Sokat kellett dolgoznunk,

De megérte, és jók voltunk.

 

Gyógynövények tündérkertje

Tudásunkat ráncba szedte.

Tündérkertünkben így díszeleg,

A rozmaring meg a növénysereg.

 

(Kőhalmi Eszter 6.b)

A TÜNDÉRKRT FOHÁSZA

Vándor, ki élvezed termésem

hallgasd meg kérésem.

Én adom a búzát,

melyből kenyered készül,

én adom a kamillát,

melytől bőröd megszépül.

Én vagyok, akit ha gondozol és ápolsz,

meghálálja munkád friss zöldséggel százszor.

Gyümölcsöd érlelem szorgalmasan nyáron,

Ősszel leszedheted, tiszta szívvel adom.

Ételed zamatát adó fűszernövényeim

növekednek szépen az ágyások szélein.

Gyógynövényeimnek illata és teája

Enyhet s gyógyulást hoz sok ember bajára.

Testeded ápolom, egészséged õrzöm.
Szépítelek, gyógyítalak,.

Vándor, ki elhaladsz mellettem,

viseld gondomat szeretettel!

Ápolj!

További fotók megtekintése

 

MAGYARORSZÁG LEGSZEBB KONYHAKERTJE

 

Újbuda honlapján olvashatunk a díjátadó eseményről:

http://ujbuda.hu/ujbuda/dijaztak-a-kerti-munkat

 

titkarsag@kelenvolgy.dbtk.hu

(1) 424 5374  Fax: 424-5373

1116 Budapest, Kecskeméti J. utca 14.