Osztálykarácsony
Idén egész napot kaptunk az ünneplésre, így igyekeztünk Zsófi nénivel változatos programokat összeállítani.
Reggel korán közösen elmentünk korcsolyázni, hogy még a nagy tömeg előtt kiélvezzük a jeget.
Visszaérkezve az iskolába, bensőséges ajándékozás és beszélgetés következett.
Igazán jól sikerült, mert közben eszünkbe sem jutott, hogy fotózzunk.
Az ünnepélyes pillanatok után játékok, falatozás és mesenézés volt a program.
Ez egy igazán hangulatos és jól sikerült nap volt!
Mikulásozás a testvérosztállyal
Idén is elkészült a mesejáték a kicsiknek, amit az osztály egy kis alkotói csapata készített.
Bölcs és nagyon kedves Télapónk megajándékozta a kicsiket és a 6.b-sek is szép csomaggal vártak minket.
Most nem volt nagy közös játék a végén a szomorkás idő miatt, de pótoljuk!
Pályaorientációs nap
Ezen a napon az egyik szülő mesélt a gyerekeknek az építész és építészmérnöki pályáról.
A kézzel készített műszaki rajzoktól a 3D-s tervezésig láthattuk, hogyan változik ez a szakma.
Utána szakmákkal kapcsolatos kvízeket játszottunk, majd levezetésként jöhettek az imádott társasok.
Bolyai Anyanyelvi Verseny
Nálunk félig-meddig a ez a verseny is osztályesemény, hiszen az osztály több, mint fele készül és versenyzik ilyenkor.
Halloween
Idén is halloweeneztünk. A szokásos játékok és édességek mellett rém jót táncoltak a gyerekek.
Októberi megemlékezés
Iskolánkban hagyomány, hogy az ünnepeket hagyományos és rendhagyó módon is megünnepeljük.
Keressük azt, hogy hogyan is tölthetjük meg tartalommal a jeles napokat a gyerekek számára.
Idén, október 23-ára a Mementóparkban emlékeztünk.
Projektzáró játéknap
A Pál utcai fiúkat egy izgalmas játéknappal zártuk, amikor a csapatok saját készítésű társasaival játszottunk.
Mindenki kipróbálta mindenkiét. Ötletesek, szépek és egyediek voltak, járt is az ötös minden elkészült munkáért.
Hatodikosok lettünk!
Az első közös program egy Pál utcai fiúk-nap volt.
Bejártuk a regényből megismert helyszíneket.
Voltunk a Fűvészkertben, a Pál utcában és a közelében lévő Grundon,
játszottunk a Nemzeti Múzeum kertjében és a végén volt kakaó is, mert a 6.b-ben csupa jó gyerek van.
Osztálykirándulás
Egynapos kirándulásokra mentünk idén. A programunk igen gazdag volt.
Első nap nekivágtunk a Nagy-hideg-hegynek. A tetejéig ugyan nem érünk fel, de igazán nagy kalandokban volt részünk.
Második nap a Velencei-tó környékén kalandoztunk: voltunk a Várparkban, kézműveskedtünk, sárkányhajóztunk is.
A harmadik napon a reptérre látogattunk, ahol olyan helyekre mehettünk,
ahova utasként soha. Rengeteg élményben volt részünk, igazán kimaxoltuk a lehetőségeinket.
Vezetéses túra a Sas-hegyen
A Föld napját a természetben ünnepeltük és bejutottunk ebbe a védett, különleges kincsébe a városnak.
Gratulálunk!
Minden évben megrendezik a Simonyi Zsigmondról elnevezett helyesírási versenyt.
Az osztályból két tanuló is kiemelkedő eredményt hozott. Büszkék is vagyunk rájuk!
Farsang
Az első közös farsangunkon vadnyugati figuráknak öltöztünk..
Ez azért volt jó, mert ezen belül mindenki lehetett, ami csak akart: ló vagy gonosztevő, kocsmáros vagy hangos indián.
A farsang után tomboláztak a gyerekek, terülj-terülj asztalkámat varázsoltak a szülők a teremben és ment a tánc a diszkóban igazi dj-vel.
Korcsolyázás
A januári korizás már hagyomány. Ilyenkor megnyújtunk egy testnevelés órát és kimozgatjuk a tagjainkat.
Jólesik a mozgás, a friss levegő és néha becsúszik mellé egy kis forró csoki is.
Osztálykarácsony
Az osztálykarácsony bensőséges szép alkalom, amikor végre van idő arra, hogy a társainkkal törődjünk,
beszélgessünk azzal is, akivel amúgy nem szoktunk. Iskola tanulás nélkül, ajándékok, vidámság és játék.
Boldog karácsonyt!
Közeleg a Mikulás
Az elsősök még nem tudják, mi az a testvérosztály, de azt biztosan tudják, hogy a Mikulás közeleg.
Készülünk, hogy megmutassuk milyen jó, ha ez a két dolog együtt van.
Színházlátogatás
Az 5.b első közös színházlátogatása. A Dzsungel könyvét néztük meg igazi esti előadáson.
Mindenki jól bírta a késői programot és mindenk talált magának kedvenc szereplőt is. Énekeltek, táncoltak, mi pedig lenyűgözve néztük.
Forgatás
Az 5.b megnézte az X-faktor forgatását. Az egyik szülő jóvoltából láttuk, mekkora munka akár csak egy élő jelenet előkészítése is és,
milyen nehéz lelkesen énekelni ugyanazt századszorra. Nézni könnyebb és izgalmasabb volt, reméljük még visszatérhetünk.
Évfolyambuli
Egy évfolyambulival köszöntöttük a Halloweent.
Eldönthetetlen, hogy ki hozta a legtöbb ennivalót vagy kié volt a legrettenetesebb jelmez.
Az az egy biztos, hogy sokat nevettünk, táncoltunk és még a szomszéd kerületben is lehetett hallani minket!
Gyerekeknek szóló zongorakoncertre mentünk Budafokra.
Zene és magyarázat is volt és a végén még nyerni is lehetett.
Az első közös utcabálunk
A vadpörkölthöz illő vadászstílust vettük fel. A gyerekek és a szülők is lelkesen és keményen dolgoztak a sikerért. Az üres bogrács nem hazudhatott a végén: jóllakottan és boldogan ért haza mindenki.
Útnak indultunk az első közös felsős kimozdulásunkra
Irány a fogászat!
4.b osztály
IX. Kelensuli Utcabál és Főzőverseny
Újra együtt!